„Nomen est omen” – tartja a latin mondás, amit valahogy így fordíthatunk magyarra:
„Nevedben végzeted”. A régi korok emberei ezt halálosan komolyan vették.
Úgy vélték, a gyermek sorsát befolyásolhatja az, hogy milyen nevet visel.
Természetesen hasonlóképpen gondolkodtak az állatokról is.

Északi Fény, Dicső Farkas vagy Virradat Szülötte – vadnyugati történetekbe illő ragadványneveknek hangzanak, pedig a Norbert, a Rudolf vagy a Lucia eredeti jelentése bújik meg mögöttük. Megszokott, jól bevált utóneveink nem pusztán önmagukban értelmetlen betűhalmazok, még ha jelentésüknek ma már kevesen tulajdonítanak is jelentőséget. Egykor azonban egyáltalán nem véletlenszerűen választottak nevet utódaiknak az emberek: úgy vélték, a névvel valamilyen tulajdonságot biztosíthatnak a felnövekvő gyermek számára, vagy egyszerűen csak Isten kegyelmébe ajánlották általa.

Vizek ura legyen veled!

Nem jelentettek kivételt az állatok, így természetesen a kutyák sem. A gyakori kutyanevekben még ma is nyomon követhető a névadás egykori céltudatossága. Az egyik legelterjedtebb, s mai szemmel egyben legérdekesebb ilyen cél a veszettség megelőzése. A halálos kór egykori neve „víziszony” volt, és az ártó betegségeket okozó víziszellemet okolták érte. Úgy hitték, ha folyó nevét viseli a kutya, azzal kiengesztelhető a vizek szelleme, és így a név védelmet nyújt a veszettség ellen. Ezért van a kutyák közt olyan sok Tisza, Sajó, Maros és Száva. A szokás nemcsak nálunk volt elterjedt: az orosz ebeket is gyakran hívják Irtisznek, Amurnak, Bajkálnak vagy Lénának.

Ugyancsak szokása volt elődeinknek a kutyát az ellenségről elnevezni – talán azért, hogy ezzel a „mágiával” hatalmat szerezzenek az ellenség felett, de az sem kizárt, hogy csupán azért, hogy a gyűlölt vagy rettegett személyt a kutya szintjére alacsonyítsák (maguk a kutyát jelentő szavak is gyakran hordoznak negatív, becsmérlő jelentést). Alighanem ez magyarázza a Zsandár, Betyár, Basa, Pandúr, Finánc, Zsivány, Csibész, sőt akár Sátán kutyanevek gyakori előfordulását. Általános a pénznemek kutyanévként való alkalmazása (Pengő, Krajcár, Fillér vagy Dollár), s nem nehéz kitalálni, hogy a babona mit várt ettől: hiszen úgy tartják, ahol egy már van, oda megy a többi is…

Hattyútól Fecskéig

Nem kell persze minden régi kutyanév mögött ilyen hátsó gondolatokat keresni. Számtalan eb kapta a nevét a külleméről, például a színéről vagy szőrzetének jellegéről: például Bodri, Kondor (mindkettő göndör szőrűt jelent), vagy Galamb, Hattyú (fehér kutyákat neveztek így), fekete kutyák hada viselte (és viseli ma is) a Kormos nevet, és egyéb tulajdonságok is számításba jöhettek, így bőven akadt Sebes, Fürge, Zsémbes vagy Táncos. Igen sokat egyszerűen a környezetükben élő vagy nagy tiszteletnek örvendő állatokról neveztek el, mint Darázs, Rigó, Fecske vagy Tigris, és gyakoriak a használati tárgyak nevei is, mint Bocskor, Csengő, Bögre vagy Kucsma.

A városoktól távoli, elszigetelt puszták pásztorkutyái régiesebb, az ősi hagyományokat tükröző neveket viseltek, míg a városi behatások olyan neveket terjesztettek el, mint a Hektor, Plútó, Lord vagy Néró, sőt, léteztek kimondottan az úri divatot gúnyoló kutyanevek is, mint Krinolin vagy Tunika. Bizonyos, hogy a Nyugat-Európával való, egykor jelentős mértékű élőállat-kereskedelem során is bevándoroltak idegen eredetű kutyanevek, hiszen a pásztorok lábon hajtották gulyáikat a távoli marhavásárokra, s a külhoni frontot megjárt katonák is hazahoztak idegen behatást viselő neveket, mint Rénó, Arno stb.

Rambo a sétatéren

A névadás ugyan ma már jobbára nélkülözi a babonás elemeket, ám a gazda ízléséről a mai napig sokat elárul az, hogy miként hívják a kutyáját.

A hagyománykövető, konzervatív ebtartók nagy része ma is kitart a régi, jól bevált nevek mellett, míg a divatot vakon követő (és valljuk be, sokszor bizony a külföld iránt a kelleténél jobban vonzódó) modern réteg olykor nyakatekert, magyar szájba alig illő, idegen hangzású nevekkel ruházzák fel kedvencüket. Elsősorban nem őt hozzák vele kínos helyzetbe (hiszen a kutyát ez cseppet sem érdekli), hanem a séta közben szerzett ismerősöket, meg persze saját magukat, hiszen huszadszorra már egyáltalán nem vicces elmagyarázni, hogy a kutya neve nem Zsír, hanem Giles (megtörtént eset).

Az akciófilmek és sorozatok szereplői közül sok szaladgál közöttünk négy lábon, számtalan Jockey vagy Rambo formájában. Ezek magától értetődő módon többnyire a filmszereplő karakterének megfelelően kemény, rámenős ebként ismert fajták, például a rottweilerek vagy dobermannok közül kerülnek ki, és nem nehéz kitalálni, hogy ha egy kutyát a kétes hírű ökölvívó-legenda, Mike Tyson után neveznek el, az csakis boxer vagy amerikai staffordshire terrier lehet. Természetesen a kutyatörténetek négylábú főhősei után is tömérdek Lassie, Kántor és Rin-Tin-Tin nyeri a nevét, ilyenkor azonban nem árt figyelembe venni az adott név fajtához kötődő „hagyományait”.

Minek nevezzelek?

Milyen is az ideális hívónév egy kutya számára? Azt szokták mondani, hogy a legjobban a magas hangrendű szavak felelnek meg, noha személy szerint én úgy vélem, lebecsüli a kutya hallását (vagy a gazdi hangerejét), aki azt állítja, hogy a Hasszán vagy a Morgó nevet viselője nem hallja meg elég messziről (ha olyan messze van, hogy tényleg nem hallja meg, ott már más baj van). Valóban nem érdemes ugyanakkor két szótagnál hosszabb nevet választani: a tapasztalat azt mutatja, hogy idővel úgyis lerövidül valamiféle becenévvé. Bár emberi személynevet állatoknak adni régen sem volt éppen ritkaság, mégsem célszerű, különösen, ha gyakori névről van szó.

Bár jómagam személy szerint nem tartom sértőnek, ha egy kutyát úgy hívnak, mint engem, mégsem szívesen kapkodom a fejemet, ha valaki minduntalan a nevemet kiabálja (nota bene: az inuitoknál például megtiszteltetésnek számított, ha valakit érdemesnek tartottak arra, hogy egy kutyát nevezzenek el róla).

Érthető és támogatható törekvés az, ha valaki a kutyáját a fajta származására utaló névvel illeti: az orosz agárnak stílusos név a Kozák vagy a Natasa, az alaszkai malamutra jól illik a Skeena vagy a Klondike (megőrizve egyben a folyónevek hagyományát is), de még a rhodéziai ridgeback vagy a basenji számára is lehet afrikai nevet keresni, például Kongó, vagy az ‘úr’ jelentésű szuahéli Bwana. Nemzeti kutyafajtáink esetében végképp célszerű a magyaros névadás: el sem lehet képzelni nagyobb tévedést, mint egy komondort Jackie-nek nevezni!

Mirtse Áron

Fajtanevek történelme

Noha az „eb” szót már jószerével csak hivatalos szövegekben, egyes szóösszetételekben (pl.: ebtenyésztés, ebrendelet stb.) vagy a szóismétlés kissé erőltetett elkerülésére használják, mégis ez az obi-ugor eredetű szó a kutya „igazi” neve (első adata 1138-ból való).

Maga a „kutya” szó első előfordulását 1511-ből jegyezték fel, ekkor azonban még nem jelentette négylábú barátunkat, hanem a hitvány emberre mondták. Mai jelentése először 1585-ben fordul elő, de már ezelőtt használatos volt a kutyára a „cenk” és a „fakó” elnevezés.

A „kutyához” hasonlóan a „kuvasz” is becsmérlő szó volt még a XVI. század elején, később pedig házőrző kutyákra használták. Fajtanévvé csak jóval később vált: noha a kuvasz mint fajta minden bizonnyal már a honfoglalás idején is létezett, még a XX. század elején is „simafejű magyar komondorként” említi a szakirodalom. Maga a „Komondor” először 1454-ben, kun személynévként jelenik meg, majd ebből alakul át „kun eb” jelentésű fajtanévvé.

A „puli” első említése 1765-ből származik, két másik kistestű pásztorkutyánk, a pumi és a mudi neve pedig még később alakult ki – miként maguk a fajták is, hiszen ezek az ún. „birkások”, vagyis merinójuhot tenyésztő pásztorok által behozott német spicceknek a pulival való kereszteződéseként jöttek létre.

Az agarat és a kopót minden bizonnyal már honszerző őseink is ismerték. Az „agár” neve szláv eredetű szó, mely már 1193-ban is mai értelmével bírt, s vadászkutyát jelentett az ugyancsak szláv eredetű „hort” is. A „kopó” jelentése pedig ‘elkapó, megfogó’ lehetett, de bizonyíthatóan kutyát csak 1632 óta jelent. A „vizsla” szó még újabb keletű, és egyértelműen az éber keresést jelentő ‘vizslatással’ rokonítható.

A manapság már alig használatos „szelindek” szláv eredetű szó, amelyet már 1395-ben használtak nagytestű, erős vadászkutyák megjelölésére. 1675-ben vált ismertté a vízi vadászatra használt kutyát jelentő, német eredetű „pudli”, amelyet a nyelvújítás 1815-ben magyarosított az ‘úszik’ igéből „uszkárra”.

(Forrás: Magyar néprajz II.:
Gazdálkodás; Akadémiai Kiadó, 2001)

Soknevű kutyaarisztokraták

A törzskönyvezett kutyáknak valósággal „emberi” hangzású, több tagból álló neve van. Az első a kennelnév, amely alapvetően különbözik az emberek vezetéknevétől abban, hogy nem az apa kilétére utal, hanem azt jelzi, hogy melyik tenyészetből származik az adott eb. Az egyednév vagy „ideiglenes hívónév” szolgál a kutya egyéni azonosítására (ez mégiscsak közvetlenebb, mint a puszta törzskönyvi szám). Különösen nagyobb tenyészetekben magának a tenyésztőnek a számára is megkönnyíti az eligazodást az, hogy az egy alomban született kölykök egyedneve azonos betűvel kezdődik, és az almok az ABC sorrendjében követik egymást. Emiatt van olyan sok Alex, Alma vagy Astor nevű kölyökkutya, miközben kevesen jutnak el a Z-ig, bár élelmes kezdők olykor rögvest az L vagy a P betűvel indítanak, olyan tenyésztői múltat és gyakorlatot sejtetvén a nevek mögött, amelynek valójában egyelőre nincsenek birtokában.

Idáig tart a kutya törzskönyvi neve, s ezután következik a hívónév, amit már az új gazda ad a kutyának, ha nincs megelégedve a tenyésztő névadásával. Így három szóból állna a teljes kutyanév, ami már önmagában is meglehetősen arisztokratikus hangzást biztosítana, ám néhány tenyésztő még a „von” vagy „of” szócskát is belecsempészi, amitől egészen olyan lesz, mintha egy angol lord vagy porosz báró húzódna meg a zengzetes nemesi név mögött. Nem ritka az olyan cifra kennelnév sem, amely már önmagában is több szóból áll (kötőjellel vagy anélkül), s ezekhez a jó fantáziával megáldott tenyésztő olykor még kacifántos egyednevet is ad, így egy kiállítási katalógust átböngészve olyan csemegékre bukkanhatunk, mint pl. „Born To Be Wild of Blackwood Forest”. Ilyen névhez már csak karriert kell csinálni!